tymke lapja.hu

Az élet nagy dolgai:avagy mindannapi gondok,örömök, bánatok és történetek.

                                               Nevetés

“A szerelem a képzelet diadala az értelem felett.” (H. L. Mencken)

                                               Nevetés

“Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek,
mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát.
Jaj pedig az egyedülállónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje.
Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek,
az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak,
és a hármas kötél nem hamar szakad el.”
(Prédikátor könyve 4:9-12)

                                               Nevetés

“Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.”
(Gary Chapman: Egymásra hangolva)

                                                Nevetés

“Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
      És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.” (Müller Péter: Örömkönyv)

                                                 Nevetés

“A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.” (Füst Milán)

                                                  Nevetés

“Amikor két ember a szíve mélyén egyesül,
Képesek megtörni a bronz vagy a vas erejét is.
Amikor pedig két ember szíve mélyén megérti egymást,
a nyelv, amelyen szólnak, édes lesz és lenyűgöző, mint az orchideák illata.”
(Ji Csing)

                                                  Nevetés

“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”

(Veronica A. Shoffstall)

                                                   Nevetés

“Nemcsak azért szeretlek, ami vagy,
Hanem amivé válok, amikor velem vagy.

Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted,
De azért is, amit velem teszel.

Szeretlek, mert többet tettél bármely krédónál:
Tetted, hogy jól érezzem magam; és jobban
Bármily végzetnél, tetted, hogy éljek boldogan.

Egyetlen érintés nélkül tetted ezt,
Szavak nélkül, jelek nélkül.

Nevetés



“Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled én, énmagam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy nélküled,
Tervem és jövőm van veled.”
(Honoré De Balzac)

                                                         Nevetés

„Mégiscsak a szerelem első korszaka a legszebb pillanat, amikor minden találkozásból, minden szempillantásból viszünk haza valami újat, hogy örüljünk neki.” (Aabye Sören Kierkegaard)

                                                        Nevetés

“A szerelem önszeretet révén férkőzik közelünkbe. Hogyan is lehetne ellenállnunk, mikor széppé teszi azt, amink van, visszaadja, amit elvesztettünk, sőt azzal is megajándékoz, ami eddig nem volt a miénk?” (Chamfort)

 Nevetés

“A szerelem értékét az akadályok emelik. A könnyű siker megfosztja a varázsától.” (Stendhal)

Nevetés

“A szerelem örömei mindig arányban vannak az elvesztésüktől való félelemmel.” (Stendhal)

Nevetés

“A szerelem legrejtettebb titkait csak az ismeri meg, aki képes az érzelmi hűségre. ” (C. G. Jung)

Nevetés

“Nem lesz könnyü, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.”

Nevetés

“A szerelem az élet… Ha elmulasztod a szerelmet, elmulasztod az életet.”
(Leo Buscaglia

                                  Nevetés                                          


“Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.” (Ernest Hemingway)

                                                      Nevetés

“Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet füz össze.” (Szt. Bernát)

Nevetés

“Két kis érzelmet sok kilométerrel elválasztani egymástól, olykor elegendő arra, hogy nagy szerelmet hozzon létre.” (Rey)

Nevetés

“Az az ember, akit bennem szeretsz,
természetesen jobb nálam:
én nem vagyok ilyen.
De te szeress, és én majd igyekszem,
hogy jobb legyek önmagamnál.”
(Prisrin)

                                                         Nevetés

                 “Jó érezni, hogy szeretlek.
Nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép
És csak veled teljes az élet.”
(Boda István)

Nevetés

“Én nem tudom mi ez, de jó nagyon
elrévedezni némely szavadon,
mint alkony éj felhőjén, mely ragyog,
és rajta túl derengő csillagok.”
(Juhász Gyula)

Nevetés

“Semmilyen álarc sem takarhatja el a szerelmet ott, ahol van, és nem színlelheti ott, ahol nincs.” (La Rochefoucauld)

                                                          Nevetés

“A szerelem az, amikor egy lány parfümöt fúj magára, a fiú pedig arcszeszt, aztán találkoznak és szagolgatják egymást.” (gyerekek szerint)

Nevetés

“A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik.”
(Rippl-Rónai József)

Nevetés

“A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, hogy az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.” (Gabriel García Márquez)

                                                         Nevetés

„Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.” (Gabriel García Márquez)

                                                           Nevetés

“A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.” (FüstMilán)

              Nevetés            

“Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk.” (Mark Twain)

Nevetés

“A szerelemben nincs nyugalom, mert az, amit elértünk, csak egy újabb kiindulópont ahhoz, hogy még többre vágyódjunk.” (Marcel Proust)

Nevetés

“Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom.” (William Shakespeare)

                                                          Nevetés

“Amikor két ember a szíve mélyén egyesül,
Képesek megtörni a bronz vagy a vas erejét is.
Amikor pedig két ember szíve mélyén megérti egymást,
a nyelv, amelyen szólnak, édes lesz és lenyűgöző, mint az orchideák illata.”
(Ji Csing)

Nevetés

“A szerelem önszeretet révén férkőzik közelünkbe. Hogyan is lehetne ellenállnunk, mikor széppé teszi azt, amink van, visszaadja, amit elvesztettünk, sőt azzal is megajándékoz, ami eddig nem volt a miénk?” (Chamfort)

                                                         Nevetés




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 6
Havi: 24
Össz.: 3 701

Látogatottság növelés
Oldal: Bölcsességek szerelem témakörben
tymke lapja.hu - © 2008 - 2024 - tymke.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »